Cantine California kép innen

 Előző posztunk óta nagyjából ennyi ideig tartott, amíg kidolgoztuk a bombabiztos párizsi étkezési túra koncepcióját, ezer bocs és egy anyamedve. Most jönnek az olcsóbb helyek (7+1 felvonásban), de lesznek Titkos Tippek, Tipikus Párizsiak és Hasznos Kiegészítők, tessék velünk maradni.  

Párizsban éhezni romantikus és vaszarygáboros dolognak tűnik, de már régóta kiment a divatból, mint a csőposta. Egyszer régen e sorok szerzője is (korábbi túlfizetés mián megvont félhavi ösztöndíj volt az ok, vagyis semmi romantikus cucc, mondjuk "atyám nem küld pénzt mert nem volt jó az egrestermés és a birtokot betáblázták") kipróbálta, hogy a korai Paul Auster munkássága nyomán milyen lehet egyre lejjebb szorítani az étkezési költségeket. Mielőtt elértük volna a teljes kajátlanságot, ott volt a február és az új ösztöndíj, de a háromhatvanas (frankban, ofkorz, maira átszámítva kb. ötvenöt eurócentes) menü ma is versenyképes lenne egy csomó melegebb helyen a világban. (A szabadalmat ezúttal átadom:  a kollégiumi szobába becsempészett merülőforralón készített tea, három darab irtózatosan olcsó és kétszer annyira édes breton keksz, valamint kidobás előtt árleszállítva megvett mandarin a vitamin végett. Illetve sokat kell olvasni és keveset mozogni, 8-10 napig egészen tűrhető: akkor olvastam el Kertész Ákos Makráját és Németh Lászlótól az Irgalmat, az is sokat segít a fogyásban.)

Ha az embernek kevés pénze van, és nagyon éhes, és nem akar asztalnál enni, akkor megteszi egy adag sültkrumpli is utcai árustól (kb. 2 euró), palacsinta (galette vagy crêpe, 2,50 eurótól fölfele) vagy a McDonald's és honi párja a Quick menüje, esetleg egy sajtos-sonkás szendvics a péknél (2,50 eurótól).

Ha már le is ülnénk, akkor az ethnic food ebben is verhetetlen: a kebabosnál és a kínainál egyszerűen nincs olcsóbb. A kebab/gírosz problematikát nem mi fogjuk eldönteni, úgyhogy lehetőség szerint ne próbáljunk meg igazságot tenni, a ciprusi kérdésben, különösen azért, mert - ahogy Párizsban elég sok helyen - a konyhai meló a srí lankai konyhai segéderők széles vállain nyugszik, ők meg nem nagyon érdeklődnek ilyen témák iránt.

Kép innen

Szóval a leülősökből: 

1. Kebab (4-6 euró) ott van, ahol kispénzű ember van. Turistahelyeken, egyetemek közelében, illetve azokban a kerületekben, amelyeket a francia tévéhíradó szemérmesen "quartier populaire"-nek (kb. plebejus környék) nevez. A legtöbb kebabos nyilván ugyanattól a három kebabnagykertől szerzi be a nyársra tett, mélyhűtött, halalizált húst, de azért vannak kivételek. A helyek hátránya, hogy sokszor még sör sincs, nemhogy bor. Soha, semmilyen körülmények között nem ajánlanék olyat, ami a Quartier Latin legalján van, de a La maison de Gyros kivétel (23, rue de la Harpe 75005 Paris, nem összetéveszteni a szomszéd utcába bepofátlankodó Maison du Gyros-szal). Persze, szutyi egy kicsit meg ragadós, de az eladók jófejek, adnak ingyen vizet és a húsra olyan fűszert dobnak, amelynek az eredetét ugyan eddig nem sikerült megfejteni, de azért frenetikus.  A dekor igyekszik hellenisztikus lenni, de ez csak annyira sikerült, mint Jackie Kennedynek.  Azoknak, akik a Mouffetard-negyed felé veszik az irányt, ajánlható még a Casse-croûte grec (4, rue de l'École de Polytechnique, 75005), a Montparnasse környékén kószálóknak a La Turquoise (30 Rue Pernety, 75014), a Montmartre és a bolhapiac (Porte de Saint Ouen) környékére tévedőknek meg a Zelal (153, avenue de Clichy, 75017). 

2. Párizsban nincsenek olyan klasszikusan lehatárolt etnikai negyedek, mint a világ más nagyvárosaiban, (bár volt idő, amikor vagy másfél tucat magyar étterem működött a városban: ma, nagy jóindulattal egy van), tehát nincs Kis-Itália vagy Kis-Portugália, nyomokban azért vannak olyan környékek, ahol erősebb a multikulturalitás, mint másutt. Aki például afrófrizurát akar csináltatni magának, az a boulevard Sébastopol északi végénél keresve sem találhatna jobb helyet. De ilyen a rue des Rosiers (4. kerület) környéke a Marais-ban (zsidó kaja, erről mindjárt), de az abszolút nyertes a 13. kerület, az avenue de Choisy környéke, ahol irtózatos mennyiségű kínai étterem van (és nyomukban megjelennek - Lang Szon hőseinek arculcsapásával - a vietnámiak), de ugyanitt hemzsegnek az utazási irodák, pénzváltók, és a gyanút keltő módon low price élelmiszerdiszkontok (Párizs legolcsóbb disznóhúsa a Paris Store-ban, az avenue d'Ivry-n egyszerűen felfoghatatlan áron). A kínai újévi felvonulás mindig nagy néprajzi szenzáció a környéken, ahol a főpolgármesternek is illik jelen lennie. Mivel a város évekkel ezelőtt telítődött kínai helyekkel, az új stratégia a specializálódás vagy a pszeudo-helyek (thai, japán) nyitása lett. Előbbiekből például all you can eat-rendszerű vagy grillétermek nőttek ki. Ezekből nagyobb társaságnak is olcsó, bár a klasszikus 6-8 eurós kínai menünél kicsit drágább helyekből javasolható a Boeuf grillé (93, rue Baudricourt 75013) illetve mellette a Palace de Chine (70, avenue de Choisy): a kínaihoz nincs sok közük, de a gyerekek imádni fogják, lehet machinálni a sütővel és együtt enni abszolút össze nem illő dolgokat, például a szecsuáni marhát a licsisalátával. (Hétközben a grillmenü 12 eurótól indul, hétvégén 16,50-től, és itt nagyjából meg is áll). A kínai helyek alacsony presztízsét mutatja, hogy még a legjobban értékeltek is a kétszázadik hely környékén tanyáznak a tripadvisornál, a Michelin párizsi éttermi listáján alig ötven kínai hely szerepel, pedig ennél sokkal több van. Ha a 13.-ban autentikusabb kínaira vágyunk, próbáljuk ki az Impérial Choisy-t (32, avenue de Choisy), de nagy meglepetések nem fognak érni bennünket. A vietnámiak közül ne hagyjuk ki a Pho 14-et (129 avenue de Choisy), ahol a fogadtatás sokban emlékeztet Dien Bien Phu-ra, de a levesük mesés. 

Pho leves a Pho 14-ben - kép innen

3. Franciaország és a Közel-Kelet viszonya klasszikusan összetett, erre most nem is térek ki, de a kérdés minden ellentmondásosságát, khm, mint cseppben a tenger, sűriti Párizs és Bejrút viszonya. A minap egy vacsorán a mellettem ült egy kedves libanoni ügyvédnő, és amikor óvatlanul feltettem a nálunk Csepelen mindig adekvát kérdést (Mi újság otthon, mi van a Művekkel?), akkor cserébe olyan politiko-etnográfiai  ismertetést kaptam, hogy az utolsó mondat, amire emlékszem, a drúz-maronita viszony árnyalatait taglalta a XIX. században. Következő élményem az, hogy hitvesem betakart egy pokróccal. Ettől függetlenül a libanoni kaja sikeresen alkalmazkodott a street food kihívásaihoz, olcsó és elég sok helyen kínálják. Gyorsbüfére vágyóknak és gyerekeseknek (az eladók odáig vannak a kiscsávókért) tuti hely a Kaza Maza (16, rue d'Odessa, és a hely terjeszkedik a rue de l'École Polytechnique-ben is, az 5. kerületben, de ott nem jártunk. Menü már 4-5 eurótól). A hummusz pont okés (az a halálom, ha pocakos ha túl savanyú) és a csirkeswarma nagyon jól van fűszerezve. A taboulét ki ne hagyjuk. És a végén a saját tea (menta és fahéj némi szezámmal) szintén megéri az utat. Párizsban nincs libanoni negyed, de libanoni helyek érthetetlen sűrűségben találhatók a XV. kerület Szajna felőli oldalán, a rue de la Convention végénél. Itt van Párizs egyik, (ha nem, a) legnagyobb közel-keleti élelmiszeráruháza, a Délices d'Orient (52, meg 46 avenue Emile Zola, de már övék a fél utca) és a 44. szám alatt van egy grillező-helyben evős egységük is, elképesztően jó és erős kínálattal. De a környéken van még 4-5 másik étterem/büfé is, mert bár minden megkérdezett tagadta, hogy lenne libanoni neighborhood, ez nem lehet véletlen. Kell itt lennie valami Nagy Libanoni Összeesküvésnek, ahol a titkos átjárókkal összekötött pincékben a beavatottak Mario Kassar-filmeket néznek és Mika-slágereket hallgatnak, illetve imitálják a tripoli sirályok vijjogását. Turistásabb környéken elég jó, de azért a komolyság és a levágás közti félúton van a szellemes nevű Chez le libanais (35 rue Saint André des Arts, leülni tök reménytelen, de az utcán is árulnak), vele szemben ugyanez vegetáriánusban, de annak a címét szándékkal nem írom le. Már messze nem a 10 euró/fő kategóriában van, de még elérhető a Les vignes du Liban (291, rue Vaugirard, a magyar konzulátus mellett: jól fog esni egy mezze az elveszett útlevél pótlása után). Libanoni ismerőseink együttesen esküdnek, hogy a legjobb hely Párizsban a Feyrouz, a 15. kerületben (ez is ugyanott, a rue Lourmelen: mondom: Mika, Kassar, sirályok), vannak halas cuccaik is, ami a műfajban ritkaság, de ott tényleg nem jártunk, úgyhogy reklamációt sem fogadunk el.

Chez le libanais - képek innen

4. New York-Párizs-izé tengely: ha zsidó kaja, egyértelműen a rue des Rosiers és vidéke. Az As du Fallafel (34 rue des Rosiers, 75004) előtt, mindig, értsd MINDIG iszonyatos sor van, de megéri. Szükségtelen is mondanom, hogy szombaton, eh, hát nincs nyitva. Vele szemben egy másik hely is megpróbált ráúszni a sikerre, de aki oda bemegy, azt megverik, mi szóltunk. (Pedig jó az is, és van ülőhely.) A Marais Williamsburg felé eső végén van a Miznon (22, rue des Écouffes), ami annyira hipszter, hogy az már udvariatlanság: zsírpapírban rakják elénk a kemencében megsütött karfiolt,  a báránnyal töltött pita nagyon-nagyon király, de van tonhaltatár meg sokféle jóság, fejenként tíz euróból már nagyon jól lehet lakni, pia nélkül. Érdemes pontban délre érkezni és bevenni előtte a kúlságtablettát.

Miznon - kép innen

5. Piac: vannak piacok amelyek már kimondottan a gasztronómiai igényekre (=palimadarakra) telepedtek rá: ilyen mondjuk a Marché des Enfants-rouges a 3. kerületben, de minek elmenni odáig egy Aperol Spritzért meg egy olasz előétel-tálért, komolyan. Az utóbbi időben volt néhány kellemetlen piaci élményünk, (ázott zokniaromát árasztó paella, dögkútból defibrillált csirke, stb.), ezért csak óvatosan, de érdemes kipróbálni a párizsi piacok műanyagdobozban (a szakszó: barquette) elvihető kínálatát. 10-12 euróból két ember jól tud vele lakni. Choucroute (elzászi kaja: káposzta, virsli, tarja, főtt krumpli), burgundi vörösboros marha, paella, csirkék (mondjuk, ha rám hallgatnak, ezt inkább ne), kötözött húsok, kemencés krumpli. A holmik sokszor küzdenek a zógenannt pláza- és fesztiválfood minden bajával, azaz sokkal jobban néznek ki, mint amilyen az ízük, de egy próbát megérnek. Egyszer szegtük meg a Párizsi Balpart örök parancsát ("Bizony-bizony mondom néktek, soha, de soha ne menjetek jobbparti piacra, mert az nem kedves énelőttem"), és elmentünk a boulevard Lenoir-ra a Bastille-nál, hát oda ne tessék menni, csak ennyit mondok. Jó piacok: rue Edgar Quinet (a Montparnasse-nál, 14. ker.), Grenelle, végig a metró mentén (15. kerület, vasárnap is), Convention (szintén 15.). Posh: Maubert (5. kerület), elviselhetetlenül posh: Raspail (6. kerület, állítólag bio, de ez csak annyit jelent, hogy minden hatszor annyiba kerül.) Az utóbbi idők fejleménye, hogy a kajakamionok örvendetesen elszaporodtak a városban: a Cantine California például a Raspail piacán is felbukkan és tényleg jók a burgerei. A teherautókból 10 euró körüli összegből kiválóakat lehet enni, de idejében kell érkezni. Sőt, lehet rafkós mesterszakács-kajákat is venni elvitelre, befőttesüvegből. És utána az üvegben tárolhatunk hasznos apróságokat, csontgilisztát, illetve kipukkadt lufikat. Hogy épp ki hol van, és mit árul, az angolul is követhető például a Track the Truck oldalon.

6. Aki egyéb külföldi konyhát akar, az menjen máshova. (Rémlik, ugye?: McDonald's Avignon-ban, fish and chips Marseille-ben!) Japán meg thai van sok helyen, thai büféből a rue des Ciseaux-ban lévőt ajánljuk. Ellenben ha valaki inkább az univerzális franchise-okban bízik, akkor francia regionális kaját relatíve olcsón olyan étteremláncokban is ehet, ahol az ebéd kimondottan kedvező 10-12 eurós árban van, és vacsorakor vagy hétvégén sem megy 15-20 euró fölé. Egyik kedvencünk az elzászi flammeküchét/tarte flambée-t a zászlajára tűző Flam's (Párizsban öt helyen, kép innen).

A tejfölös mártással, hagymával, szalonnával, gratinée (sajtos) verzióban vagy erdei gombával, készülő pizzaszerű étket ebédidőben már 8 eurótól lehet enni az éttermekben, de 13,90-től már van korlátlan fogyasztást lehetővé tevő verzió is (mondjuk akkor az asztalnál mindenkinek azt kell enni, mert csak így hozzák ki: nem szeretik a trükközést). A sajátmárkás Edelzwicker meglepően iható, de vannak sörök is. Azt mindenesetre nem szeretném megtudni, hogy a blog olvasói közül bárki is banános-csokis tarte flambée-t eszik. Ha valaki tengeri cuccokra vágyik, akkor nyilván a belga licencre épülő, kagylót és sültkrumplit kínáló Léon az egyik szóbajöhető megoldás: Párizsban jelenleg kilenc helyen van, és gyorsétterem vagy sem, a kagylójuk egyáltalán nem rossz. Ha ebédkor a felajánlott menüt esszük és megígérjük, hogy háromnegyed óra alatt végzünk, akkor 11,40-ért háromfogásos ebédet kaphatunk. Van egy üzletük a Champs Elysées-n, így lehet rajoskodni is. Párizsban csak négy helyen van, de autópályák, üzletközpontok mellett sem ritka a La Criée, halas hely, az ebédmenüjük 15-20 euró körül van. Őrületes gasztonómiai élményekre ne számítsunk, ahogy a főztjét gyanútlan külföldi turistáknak cuisine de terroir-ként eladó Chez Clément-nál (Párizsban és környékén 7-8 helyen) sem. Utóbbi helyen ugyanakkor 13,90-ért van ebédmenü, és egyszer láttam egy közepesen ismert jobbikos bloggert, aki itt kérte meg a jövendőbelije kezét, úgyhogy valamit tudhatnak.

7.  A regionális és a nemzeti konyha között csodálatos aranyhíd a breton palacsintázó, és aki látott egy Guingamp-meccset illetve nézte már megbabonázottan a Festival Interceltiques (domainnév végződését tessék figyelni) zenei programját, az érti, miről beszélek. A breton diaszpóra részben az édes anyafölddel való kapcsolat okán jobbára a Montparnasse pályaudvar környékén tömörült. A mai napig itt vannak az egyesületeik, szövetkezeti boltjaik, turisztikai irodáik és a rue d'Odessa illetve a rue Montparnasse környékén megszámlálhatatlan breton palacsintázó. Palacsintáról szólván felejtsük el az itt most nem megnevezendő honi étteremlánc növényi alapú tejszínhabbal, vágóhídi nyesedékkel és pakura-szarvasbogárpáncél-pincei salétrom ízesítésű szószokkal készült termékeit: egyfelől van ugye a galette (hajdinalisztből, sós palacsintákhoz) és van a crêpe (búzalisztból az édesekhez, mínusz Vénusz étolaj). A választásban nehéz mellényúlni, de személyes kedvencünk a Saint Malo (53 rue du Montparnasse), ahol egyrészt van néhány, nem francia módra mikroszkopikus méretű asztal, és nagyobb társasággal/babakocsival is be lehet telepedni, másrészt az örök klasszikusok mellett (sajtos, tojásos, sonkás és ezek variációi) vannak saját specialitások is. Közülük érdemes kipróbálni a Malo-t (ementáli, grillezett paprika, Szent Jakab-kagyló és zakuszka). Menü (egy szimplább sós és egy édes palacsinta) van 13,50-ért. De az egyszerű palacsinták ára 6 euró környékéről indul.  Mellé kötelező cidre-et inni - az sajnos emeli az árat. Nagyon népszerű a Josselin (67 rue du Montparnasse), de élünk a gyanúperrel, hogy elsősorban a belső dekoráció miatt, nem biztos, hogy érdemes előtte sorban állni, akármit is mond a tripadvisor 700 értékelője. Breton kézműves söröket is mér a Port Manech (52 rue Montparnasse) az utca túloldalán és az elképesztően laktató Super complète (tojás, sonka, ementáli, krumpli) csak 8,90, azzal, ha jobb kondiban akarunk lenni, hó végéig el is lehetünk.  

Saint Malo a Montparnasse-nál - kép innen
    

 +1. Aki idáig eljutott az olvasásban, joggal emelgeti a szemöldökét: oké, hogy végigzabáltunk egy csomó mindent, ahelyett, hogy okosabb dolgokra költöttünk volna, de ennyi pénz a világon nincs. Adódik a kérdés: hol eszünk tényleg olcsón? Megvalljuk, atyám: nyilván otthon. Ha meg nem hazait, akkor a munkahely közelében valamit gyorsan, általában egy szendvicset. Párizsban is szaporodnak a leves+szendvics kombókat kínáló helyek, néha láncba is szerveződnek: fárasztóan vicceskedő például a PeGast egész konceptje, de a városban már 16 helyen van, és a paninihez hasonlóan meggrillezett szendvics, a desszert meg egy ital kijön valamivel több mint kilenc euróból. A nagyobb szupermarketeknek egyre többször van gyors ebédet kínáló részlege szendvicsekkel, salátákkal és levesekkel. A közelünkben található a Petit Lux nevű étterem, amelynek tulajdonosai rájöttek, hogy az utcai árusításban is van kraft: az étterem menüjét 7,30-ért dobozban is árulják elvitelre. Bár az egészségesnél gyakrabban cseng a mikrohullámú, a sor kígyózó, a kaja tényleg jó, adnak evőeszközt és ingyen kenyeret, úgyhogy ki is lehet vele telepedni a Luxembourg-kertbe. Ha valaki egyetemi környékre vetődik: vannak olyan menzák, amelyek arra is berendezkedtek, hogy külsős kuncsaftokat is kiszolgáljanak, a szokásos 3,20-as menünél kicsit drágábban (ilyen például a Mabillon-nál lévő). Azért nem árt, ha fiatalnak látszunk, hátizsákunk van és elrakjuk a fényképezőgépet. Bár a francia menzai kaja úgy viszonyul a francia gasztronómiához, mint a magyar menza a hazaihoz, alkalmanként ezek a helyek is hasznosak lehetnek: itt egy lista a párizsi CROUS éttermeiről. Ha ki akarunk rúgni a hámból és közép-európai nosztalgiáink vannak, akkor a  PG's Bar à Manger-ba megyünk: itt cseh sört mérnek és a Hősök tere nagyságú, grillezett melegszendvics mellé adnak salátát is 10,50-ért. A főnök iszonyatosan kedélyes, hosszan tréfálkozni fog velünk, és ha kérünk egy második pohár sört, akkor úgy viselkedik majd, mint Csala Zsuzsa a Vidám Színpad híres kotonos-gyógyszertáras jelenetében. Ha pedig nem idegenkedünk attól, hogy kicsit a bűneinkről beszélgessünk egy egytálétel felett, akkor a Parloir Chrétien du Colombier a mi helyünk (9 rue du Vieux Colombier), 4-6 euróért már jóllakhatunk. 

Válogatásunk persze végtelenül szubjektív, elfogultan balparti - akinek van más tippje, a kommentekben örömmel fogadjuk (a Compagnons du Devoir, 1 place Saint Gervais alatti menzájáról például legendákat mesélnek) -, azért maradjanak velünk, jön a Saját Playlist, a Fékevesztett Belsőségek és a Nagy Vérkör!

Lesznek rövidebb posztok is, ne tessék félni.