HTML

Francia konyháról, párizsi hétköznapokról

Friss topikok

Linkblog

2014.12.01. 08:00 Párizsi Piknik

Mangó rozettás tarte

Címkék: szeder mascarpone mangó desszert maradék tarte rozetta

Mango1.jpg

Egyre jobban foglalkoztat a maradékok más formába való öntése. Fellengzősen hangozhat, de ez a torta épp ennek a szüleménye. Előző napról maradt kikevert mascarponém, amit kiwivel ettünk desszertnek. A krém is ad hoc készült, egy doboznyi mascarponéhoz kevertem kb. 2 evőkanál mézet és két csavarintásnyi citromlevet, némi reszelt citromhéjat. Erre szeleteltem a kiwit és kész. A krémből viszont maradt, kevesebb, mint a doboz fele, azaz kb. 10 dkg.

A hűtőmben mindig van, így most is volt kész tészta, de használhatunk mélyhűtött és/vagy saját verziót is. A mangó még épp nem fordult a túlérett fázisba, mézédes volt és még szeletelhető. A szeder meg válogatás után lett kicsit több, mint a tortán látható, de csak azért vetettem be, mert nem volt elég a mangó. A rozetta pedig annyira látványos, hogy feltétlenül ki kellett próbálnom. Kis guglizás után rengeteget láthatunk a neten, mutatósabb, mint amilyen nehéznek tűnik. Csinálhatjuk csak mangóval is, ekkor egy óriási napsárga virágot kapunk, úgy is gyönyörű. Próbáljuk ki bátran akár túrókrémtorta tetején is, látványos és gyors díszítés.

 

Mangó rozettás tarte

Hozzávalók:

1 adag leveles vagy pitetészta

1 mangó

150 g szeder

10 dkg mascarpone

fél citrom reszelt héja és 1 evőkanálnyi leve

1 evőkanál méz

Mango2.jpg

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Ha kész tésztával dolgozunk, tekerjük ki a papírjából, én most papír nélkül tettem bele és mivel vajas tésztával dolgoztam, nem is kentem ki előtte. A széleit levágtam és villával megszurkáltam az alját. Közben vékonyan meghámozzuk az egész mangót. Ha már bemelegedett a sütő, 20-25 percet sütjük, vagy addig ameddig aranysárga nem lesz.

2. A mangót az egyik csücskére állítva a magja mentén hosszában levágjuk az egyik oldalát. A vágott felére fektetjük és vékonyan felszeleteljük, hogy sok félholdat kapjunk. Ugyanígy járunk el a másik felével is. Megmossuk a szedret.

3. A mascarponét kikeverjük a mézzel, belecsavarunk a citrom levét és belereszeljük a héját is, ismét keverünk rajta, hogy kenhető legyen. Kiigazítjuk az ízeket, ha még igényel némi mézet vagy citromlevet. A megsült tésztán egyenletesen elkenjük és elkezdjük a rozetta kirakását.

4. A közepére egy kisebb félholdat összehajtva állítunk és rögtön körbeöleljük egy másikkal. Egymás után rakjuk a szirmokat úgy, hogy az előző sor szirmainak találkozásaihoz kerüljük a következő közepe. Folyatasuk addig, amíg el nem fogy. Ha nem ér ki a széléig, más gyümölccsel pótoljuk a szélső sávot, én itt most szederrel.

Mango3.jpg

Mango4.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://parizsipiknik.blog.hu/api/trackback/id/tr266946427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása