Fécamp városának híres itala, a Bénédictine likőr, egy középkori receptúra alapján mintegy százötven éve kerül ugyanezen a helyen palackokba. A legenda szerint 1501-ben egy bizonyos Dom Bernando Vincelli velencei szerzetes, alkimista kísérletezte ki a receptet különféle fűszer- és gyógynövényekből. Egy közel 200 oldalas, gót betűkkel írott dokumentum tartalmazza az eredeti recetúrát, valamint hosszan fejtegeti a hermetikus filozófia és az alkímia nagy kérdéseit. A forradalom alatt aztán, a menekülő szerzetesek több más értékes dokumentummal együtt egy családra bízták a receptet tartalmazó példányt is. Más forrás szerint megvásárolták, vagy széthordták azokat, az viszont bizonyos, hogy értékéről nem sokat tudhattak. Csak 1863-ban fedezi fel a család leszármazottja, a helyi kiskereskedő Alexandre Le Grand, hogy a leírtakból jövedelmező vállalkozás indítható. Egyévnyi kísérlezéssel sikerül előállítani az alapitalt, az életelixírt, amit már csak érlelni kellett. A fogadtatás egyértelmű volt, s hogy méltó körülmények között folyhasson a termelés, gyorsan építtetett egy neogótikus palotát is az üzemnek és szerény műgyűjteményének. Az ital védjegyéül a bencés rend jelmondatának (Deo Optimo Maximo) rövidítését a D.O.M. feliratot választotta, evvel tisztelegve a recept megalkotója előtt is.  

A tenyérnyi kulcsokat és kopogtatókat felsorakoztató terem volt az abszolút nekem való, de volt itt 1021-ből származó kézirat, lovagpáncél, 800 példányos könyvtár, alabástromszobrok, kelyhek, festmények.

Gasztronómiai szempontból természetesen az üzem és az italkészítés volt a legizgalmasabb. Először a történetéről nézhettünk meg mindenféle dokumentumot, a világ első üvegét vitrinben, a világ összes hamisítványát (benne két palack magyar verziót is). Volt egy plakátkiállítás is, a galériában megnézhetted, hogyan változott a grafika és a reklám világa a palack népszerűsítésében az elmúlt másfél évszázad alatt. (Kattints az első képre, és láthatod a többi 11-et is.)

Kardamom, fahéj, szegfűszeg, koriander, édesgyökér, vénuszhaj, borókabogyó, izsóp, citromfű, mirha, sáfrány, kakukkfű, tea, vanília, szerecsendióvirág, árnika,  csak néhány az összetevők közül. Összesen 27-féle fűszer- és gyógynövény szerepel a receptúrában, természetesen titkos arányban. A múzeumban meg is szagolhatjuk az alkotórészeket, kisfilmen és elméletben is végigkövethetjük a gyártási folyamatot, megtekinthetjük az üvegfallal lezárt desztilláló üzemet, majd az érlelő hordókat a pincében, végül meg is kóstolhatjuk a végeredményt. Pontosabban választhatunk, hogy az eredetit kóstoljuk, vagy a B&B, azaz Brandys változatot, netán a karakteresebb és kevésbé cukrozott verziót.

Az üzemben az eredeti vörösréz desztilláló edényeket használják a mai napig, s mivel hétvégén nincs gyártás, el sem tudjuk képzelni, hogy ott bent emberek dolgoznak és nem szólnak rájuk teremőr nénik, hogy hozzá ne nyúljanak a csövekhez és még véletlenül se emeljék fel e tetejüket.

Az eljárást megpróbálom röviden összefoglalni. A fűszer- és gyógynövényeket megfelelő méretűre zúzzák és négy különálló részben alkoholba áztatják. Az érlelés mindegyiknél lassú folyamat eredménye, némelyiknél kétszeri desztillálással. Az első részt fél évig áztatják, hidegen érlelik. A másodikat is ugyaneddig, de ebből három hónapot tölgyfahordóban tölt. Ezalatt az idő alatt a fűszer- és gyógynövények esszenciái harmonikus ízekké érnek össze. A harmadik és a negyedik részt azonnal desztillálják és ezek is kapnak három havi tölgyfahordós pihenőt. Aztán a négy részt összekeverik és együtt érlelődnek nyolc hónapig. Ezt követően mézet és sáfrányt adnak hozzá (az előadásban karamell is elhangzott), ezektől kapja a gyantás, borostyánsárga színét. Kétszeri 55 fokra történő hevítés és lehűtés marad hátra az egyéves újabb pihenő előtt, ami alatt az ízek igazán összeérnek, kerekednek, harmonizálódnak. Ezután leszűrik és már csak a palackozást várják a jól bevált tölgyfahordókban. Ezekből a pincékben mindenféle fázisút láthatunk, elég furcsa érzés  köztük sétálni, lehet, hogy valamelyik épp azt érleli, ami jövőre mondjuk a poharamba kerül. 

A teljes érlelés tehát két évet vesz igénybe, ennyi idő valamint a fenti bonyolult és kifinomult eljárás kell ahhoz, hogy a 40%-os alkoholtartalmú gyógylikőrt palackokba töltsék. Több, mint 3 millió palack kerül ki innen évente, ez körülbelül 2 millió liter likőrt jelent. Legtöbbször aperitifként esetleg digestifként szolgálják fel jégkockák kíséretében, sokféle koktélt is készítenek belőle. Egyik alapkoktél változatból önálló termék lett: 1919-ben Ernest Hemingway egyik novellájában említi, hogy a Bénédictine-t elkeveri brandyvel. Koktélja villámgyorsan meghódította az amerikai bárokat. A fécamp-i üzem saját B&B keveréke viszont csak 1938-ban került piacra.

A bemutató vége a kóstolóval zárul, melyet hangulatos, télikertes kávézóban költhetünk el, üvegburák alatt bemutatott összetevők, gyarmati éveket idéző jutazsákok, zöld pálmalevelek és szebbnél szebb poszterek között.

Ha itt járunk, érdemes benézni. (A nyitvatartás egészen sajátos, érdemes előbb ellenőrizni (délelőtt pl. 10:30-kor kinyit, majd 11:30-kor már be is zár a pénztár.)

A végére még egy ínyencség: a budapesti kereskedelmi és iparkamara bizonyítványa, ami a történeti kiállítást gazdagítja.